1492-ben megérkezett Kolumbusz Santa Maria nevű hajóján. Aztán jöttek a különböző európai nemzetek képviselői. Azok közül is legjelentősebb számban az angolok, a franciák, a spanyolok és a hollandok. A mai államok kialakulásában elsősorban az angolok játszottak szerepet. Az angol királyok úgynevezett “charta”-kat, földfoglalási engedélyeket adtak ki különböző személyeknek, akik kialakították saját kis birodalmukat az Újvilágban.

Az új emberek között az első konfliktusra 1640 körül került sor, amikor is az angolok szemet vetettek egy stratégiai helyet elfoglaló holland területre, New Amsterdamra (Új-Amszterdam). Komolyabb erőfeszítés nélkül angollá is tették és elnevezték a közép-angliai York városáról szabadon New Yorknak. Így születnek a metropoliszok.

Az akkoriban szokásos francia – angol versengés jelentette a konfliktusok újabb forrását. A két ősellenség közötti viták 1750-tõl kezdtek fegyveres arculatot ölteni. A franciáké volt a mai Dél-kelet Kanada, az angoloké a mai Észak-kelet USA és a két terület történetesen határos volt egymással. Ekkor kapcsolódtak be a “nemzetközi” perpatvarba a helyi őslakosok, az indiánok. Sajnos rossz lóra tettek, ugyanis a franciákat választották. (Híres film a sztoriról az Utolsó Mohikán.) A villongások eredménye az lett, hogy a franciák visszaszorultak a Nagy Tavak mögé és elfogadták az angol területek “szuverenitását”.

Ahogy az első telepek túlélték az első néhány telet és az indián törzsek támadásait, úgy vált egyre inkább vonzóbbá az európai nemzetek tele hócipőjű fiainak Amerika. Egyre többen jöttek, és egyre több királyi charta-t adtak ki. És a nemzet lassan öntudatára ébredt.

A problémák az adóknál kezdődtek. Az angol parlament – akkor Angliában már túl vagyunk Cromwell forradalmán, aminek eredményeként a parlament vált a nemzet törvényhozó hatalmává – látva az új aranybányát, adóztatni kezdte az Újvilág polgárait, akik egy ideig túrták is azt. Jól ismert gazdaságpolitikai megoldás a költségvetési deficit fedezésére az adók növelése. Ám ez nem tetszett az akkorra már magukat már amerikai polgárnak hívó egykori angoloknak. Ők – mellesleg teljesen jogosan – arra hivatkoztak, hogy mivel nincs képviselőjük az angol parlamentben, ezért nem szívesen fizetnének adót az angol oroszlánnak. A dolog szép lassan a híres Bostoni Teadélutánig, majd 1775-ben a bunker hill-i (a mai Boston területe) fegyveres összecsapássá fajult. Ekkorra már az egyesült területek száma 13-ra nőtt. A területek élén álló – magukat kormányzónak nevező férfiak – rájöttek arra az aranyszabályra, hogy 1+1=3, azaz egységben az erő. Egy bizonyos George Washingtont neveztek ki az akkor formálódó Egyesült Államok képviseletére az angolokkal szemben.

Washington kikiáltotta a 13 állam közösségét egy Angliától független új állammá, amit Amerikai Egyesült Államoknak kereszteltek. Ez természetesen meghúzta a brit oroszlán orrán a szőrt és elkezdődött a függetlenségi háború. Az amerikaiak nem várt segítségre leltek a franciákban, akik a két rossz közül a kisebbiket választották az ősellenséggel szemben. Ha akkoriban lettek volna fogadóirodák, akkor Washington esélyei a béka alsóteste alatt lettek volna, de az idő és a távolság neki dolgozott. Két nagy győzelem (Yorktown és Saratoga) és máris Párizsban találjuk magunkat, ahol 1783-ban Anglia elismeri az Amerikai Egyesült Államokat. Ezzel hivatalosan is megszületett a mai világrendőr, az USA.

Akkor 13 állam alkotta, ma 50. Mi ez, ha nem expanzió? Nem mennék bele a gyarapodás lépéseibe, de a mai mércével mérve nem volt mindegyik “demokratikus” döntés/lépés eredménye. Elég ha csak az indiánokra gondolunk, vagy a Mexikói Háborúra. Ahogy azt Dönitz admirális mondta: (Második Világháború, a Német Haditengerészet második embere), “…a győztesnek joga van arra, hogy meghatározza, hogy mi a helyes…”. Az USA-nak is lehetősége volt arra, hogy megmagyarázza nem “demokratikus” lépéseit.

A kor legvéresebb polgárháborúját hozta az 1861-65 között vívott Észak-Dél háború, amely tulajdonképpen az USA kettészakadását gátolta meg. Azt hiszem, Oroszország 1867 óta folyamatosan veri a fejét a falba, amiért eladta Alaszkát az USA-nak. Az, hogy a kanadai államok ma nem az USA tagállamai, néhány csatának köszönhetők a XIX. század derekán, no meg az angol katonáknak, akik sikerrel tartották bent ezt a kontinensnyi országot az angol államszövetségben.
(http://www.hando.hu/tat/usatat.html)