A Tibeti vasútról 2/1. rész

A Qinghai–Tibet vasútvonal az egyik legkülönlegesebb a világon. Egyrészt a helyszín miatt, amin keresztül halad, másrészt az építése is különleges technikai bravúrnak számít.

Az első szakaszt 1984-ben adták át, a második szakaszt, ami Lhaszáig tart, pedig 2006-ban. Ezzel tulajdonképpen létrejött a vasúti kapcsolat Tibet és Kína egyéb területeivel. Nagyon nagy mérföldkő tehát ez a dátum, hiszen évezredeken át csak poros karaván utak, majd később aszfaltozott, de igen rossz minőségű út közötte össze TIbetet a többi országgal.

Érdekesség, hogy a II. világháború után még Csepel teherautók is megfordultak Tibetben, azt bizonyítandó, hogy a szocialista ipar remek terméke mennyire megbízható jármű. És valóban, az autók vették a magashegyi utazás kihívásait.

A vasútvonal építésénél a legynagyobb kihívást maga a Tibeti-fennsík adta a maga 4000 méter feletti átlag magasságával. Ez nem csak a folyamatos oxigén hiány miatt komoly kihívás az építkezésen dolgozóknak, hanem a talaj állapota miatt is, ugyanis nagy területe permafroszt talaj, azaz szinte folymatosan fagyott. Ez első ránézésre nem tűnik komoly nehézségnek, de ha belegondolunk, hogy a hőmérséklet emelkedésekor a talaj lazább szerkezetűvé válik, már sokkal aggasztóbb a helyzet, hiszen hihetetlen súlyt kell elbírnia.

A Qinghai–Tibet vonalon található a világ legmagasabb vonattal járható pontja, a Tanggula hágó 5 072 méteren. Itt található valamint a világ legmagasabban fekvő vasútállomása is, a Tanggula vonatállomás 5 068 méteres magasságon.

A hosszú útvonalon nagyon sok (45) megállóhely van, melyek nagy részén a vonatok nem is állnak meg, ezek csupán vészhelyzeti megállóhelyek. Jó részükön nem is tartózkodik személyzet, hanem a távolból figyelik őket.

Ezzel a vasúti közlekedéssel Lhasza szinte bármely Kínai nagyvárosból elérhető, hiszen Lanzhou városáig bárhonnan eljuthatunk. Itt egy gyors vonat váltásra van szükség, Lanzhouból ugyanis hermetikusan lezárt, magashegyi utazásra megtervezett vonatra kell átszállni. Ez azt jelenti, hogy az ablakok és ajtók nem nyithatóak, valamint speciálisan szigeteltek. Erre azért van szükség, mert a fennsíkon már kevés az oxigén, és komoly magashegyi betegséget kaphatnánk.

Különös élmény, ahogy bizonyos magasság felett beindulnak a fúvókák, és jól hallható sziszegéssel megindul az oxigén a kupékba.

A lehetőségekről, hogy milyen kategóriákban utazhatunk, milyen az étkezés, és mire érdemes odafigyelni, következő blogbejegyzésünkben olvashattok. Ha pedig már most felkeltettük az érdeklődéseteket, szeptemberben velünk tarthattok ti is!