Séta a sárkány gerincén, Longji rizsteraszok

Egyik kedvenc úti célunk kétség kívül Dél-Kína, és azon belül is a Guilin-térség. A karsztok között elterülő Guilin városa gyönyörű természeti kincsek közepette épült fel. Élhetőbb, és sokkal kevésbé zsúfolt az óriási kínai nagyvárosoknál (Pekingnél, Shaghainal vagy Hongkongnál), és emellett sokkal látványosabban őrzi a kínai hagyományokat, ezért itt élhettük át igazán az igazi ázsiai hangulatot.

Guilinból látogattunk el egy egész napos kirándulás keretében a Longji rizs teraszokhoz.

Vegyes érzelmekkel indultunk útnak, nem voltunk benne biztosak, hogy a rizsföldek látványosak lesznek még október végén is, hogy érdemes-e időt szánni a kirándulásra a városnézés kárára, vagy, hogy Kínáról megtudnuk-e többet. Szerencsére pozitívan csalódtunk, és az egyik legnagyszerűbb emlékünk lett ez a kirándulás.

Mindenképpen ki kell emelni itt az idegenvezetőnk személyét, aki messzemenőkig szimpatikus és egyben talpraesett is volt, Kínában a kedvencünk. Helyiként a modern mindennapokba és a kultúrába is betekintést adott, valamint egyértelművé vált, hogy a keskeny és hosszú túraútvonalak között is szükség volt az útmutatására.

Kb. egy órás autós transzferrel érkeztünk meg a Longji teraszok tövébe, innen azonban csak a regisztrált turista buszokat engedték tovább a falvakhoz. A védett területre nem ingyenes a belépés, de ennek köszönhetően nincs is nagy turista tömeg és kisebb a légszennyezés.

A buszos utazás a kacskaringós szerpentineken nem tartott sokáig, de a zötykölődésre érzékeny idegenvezetőnket meggyűrte elég gyorsan. Aki nem szereti a hullámvasutakat, készüljön Dedalonnal! A frissítő levegő viszont azonnal kárpótolt bennünket: amint leszálltunk, nagyot szippantottunk a párás, hegyi levegőből és már tudtuk, hogy nem ússzuk meg az esőt mi sem.

Idegenvezetőnk azt mondta, már hónapok óta minden nap esik (november közepe volt), ezért nagy szerencsénk volt, hogy csak egy kis ízelítőt kaptunk. Akinél volt esőkabát, az nem feleslegesen cipelte, míg akinél nem volt, az villámgyorsan beszerezhette a szemfüles árusoktól az esküvői sátor nagyságú színes éső-poncsókat. Még el sem kezdtünk felfelé sétálni, mikor ki is derült az ég, sőt, mire a csúcsra értünk már a nap is sütött! De ne szaladjunk előre.

A kiránduló útvonal mentén szép számban vannak árusok, éttermek és kézműves mesterek, így a helyi kultúrát és mindennapokat is megismerhetjük egy kicsit. A friss levegőn idegenvezetőnk is beszédesebb lett, őszintén beszélt az elmúlt évekről, a családjáról, és a vidéki Kína hétköznapjairól.

A lényeg viszont természetesen a rizsföldek látványa volt. Lépcsőzetesen elnyúló földek ameddig a szem ellát, hegyek és völgyek a felhők mögül előbukkanó napsugarakkal: a fényképek ezt nem is tudják igazán átadni.

Kirándulásunk csúcspontja a hegytető volt, ahonnan madártávlatból láthattuk a folyamatosan bővülő falut, a rizsteraszos domboldalakat, a kirándulókat és a földműveseket egyaránt. Amikor ott játunk -noveber közepén- már általában végeznek a rizs betakarításával, de manapság már egyértelművé vált, hogy a turizmusból is komoly bevétele van a térségnek (talán komolyabb, mint a rizs eladásából), ezért a turisták kedvéért meghagyják ameddig csak lehet.

Mi a sárgás, érett, termést hozó rizs mezőket láthattuk, de talán még látványosabb, mikor zöldes, vagy amikor elárasztják a lécsőket vízzel, és a napfénytől függően számos színben pompázik.

Rendszerint április és június között láthatóak az elárasztott földek, júniustól szeptemberig pedig zöld minden a környéken. Legközelebb talán egy másik időpontban is eljövünk ide, és egy másik oldalát is meg tudjuk nézni a Guilin környéki rizsteraszoknak. Tartsatok velünk!